Jól kitapinthatók a kolónia történetében feladatvállalásainak határai. Ferenczy Károly elhunyta előtt, 1917-ben vette át a Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztségét. Fizikailag is közel került ugyanakkor a művésztelephez, a közösséghez. A távoli Felsőbánya utcából anyja halála után elköltözött; 1917-től a kolóniakertben bérelt műtermet és lakást.

Összetett, olykor ellentmondásos egyéniségében minden más hangzaton átütött a karizmatikus vezető jelleme, a mély hivatástudat és a vezérségre született becsvágy. Művészete válságos szakaszaiban szervező-irányító aktivitása erősítette önbizalmát. Szeretett vezetni, így hát jól is végezte feladatát. Bernáth Aurél jegyezte fel róla: "Ha Thorma külsejére gondolok, emlékeimben még ma is úgy él (…) szép, konok és komoly, napbarnított férfi volt, egyenes tartással, erős arcvonásokkal és fehér hajjal. Csendes, szilárd, bár szűkszavú beszéde súlyt adott mozdulatainak, és nézése is támogatta szavát, ahogy egy kissé oldalról szemügyre vette a vele társalgót". (Bernáth Aurél: Utak Pannóniából. Budapest, 1960. 23.)

Ferenczy arisztokratizmusával és Hollósy művészgőgjével szemben a vidéki polgárcsaládból származó Thorma mindvégig megőrizte dzsentris kedélyességét, társaságszeretetét, de méltóságát föl nem adó közvetlenségét. A mindenkori városvezetőkkel fönntartott kapcsolatai 1918 után is rendkívüli hasznára voltak a kolóniának. Tengernyi bajból segítette ki a közösséget; közbenjárt egyéni ügyekben, sérelmekben. Diplomáciával, határozottsággal intézkedett, érvelt, kért, egyezkedett. Képekkel telerakott, tágas, tiszteletet parancsoló műtermében gyakran fordultak meg igen befolyásos emberek, miniszterek, államtitkárok. A hivatalosságok vele tárgyalták meg a kolónia minden dolgát; gyakran vásároltak is tőle. Autoritását a bukaresti művészkörök épp úgy elismerték, mint a helyi politikai vezetők.

Jól kitapinthatók a kolónia történetében feladatvállalásainak határai. Ferenczy Károly elhunyta előtt, 1917-ben vette át a Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztségét. Fizikailag is közel került ugyanakkor a művésztelephez, a közösséghez. A távoli Felsőbánya utcából anyja halála után elköltözött; 1917-től a kolóniakertben bérelt műtermet és lakást.

Összetett, olykor ellentmondásos egyéniségében minden más hangzaton átütött a karizmatikus vezető jelleme, a mély hivatástudat és a vezérségre született becsvágy. Művészete válságos szakaszaiban szervező-irányító aktivitása erősítette önbizalmát. Szeretett vezetni, így hát jól is végezte feladatát. Bernáth Aurél jegyezte fel róla: "Ha Thorma külsejére gondolok, emlékeimben még ma is úgy él (…) szép, konok és komoly, napbarnított férfi volt, egyenes tartással, erős arcvonásokkal és fehér hajjal. Csendes, szilárd, bár szűkszavú beszéde súlyt adott mozdulatainak, és nézése is támogatta szavát, ahogy egy kissé oldalról szemügyre vette a vele társalgót". (Bernáth Aurél: Utak Pannóniából. Budapest, 1960. 23.)

Ferenczy arisztokratizmusával és Hollósy művészgőgjével szemben a vidéki polgárcsaládból származó Thorma mindvégig megőrizte dzsentris kedélyességét, társaságszeretetét, de méltóságát föl nem adó közvetlenségét. A mindenkori városvezetőkkel fönntartott kapcsolatai 1918 után is rendkívüli hasznára voltak a kolóniának. Tengernyi bajból segítette ki a közösséget; közbenjárt egyéni ügyekben, sérelmekben. Diplomáciával, határozottsággal intézkedett, érvelt, kért, egyezkedett. Képekkel telerakott, tágas, tiszteletet parancsoló műtermében gyakran fordultak meg igen befolyásos emberek, miniszterek, államtitkárok. A hivatalosságok vele tárgyalták meg a kolónia minden dolgát; gyakran vásároltak is tőle. Autoritását a bukaresti művészkörök épp úgy elismerték, mint a helyi politikai vezetők.