A halasi lyceum érem- és régiségtára 186(?) - 1874
"A szép haladásnak indult helybeli ref. gymnasium múzeumának érdekes kis régiséggyűjteménye van..."
Egy hónappal a Révész-féle levél közlése előtt az Archaeológiai Értesítő 1869-es egyik száma közli azt a tudósítást, mely a helyi református lyceum régiségtáráról ad hírt. Ekkor a gyűjteményben az "őskori agyagmivesség példányai" és "középkori tárgyak" mellett elsősorban az érmék, római pénzek, Árpád-házi és középkori királyok veretei képviseltették magukat nagy számban.
A lyceumi érem- és régiségtár keletkezésének idejéről nincs információnk. A gyűjtés a század közepe táján kezdődhetett, hiszen az 1871-ben induló Lyceumi Értesítőben olvasható első pontos adatunk szerint a régiségtár akkor már 1093 érem és 175 egyéb régiséget tartalmazott.
Az iskolai tanszertár, s benne a régiségtár elhelyezésére az 1860-as évek közepétől "az iskola épület észak-keleti sarok-terme jelöltetett ki; díszes és célszerű állványok építtettek." A gyűjtemények növekedésével 1872-ben egy újabb szomszédos helyiséggel bővült a tanszertár.
A régiségtár bizonnyal a nagyközönség számára is nyitva állt, hiszen 1869-ben így kesereg a tudósító: "Egyébiránt nagyon sajnálni való, hogy ezen edények, melyek bármelyik országos gyűjteménynek is díszéül szolgálnának, kis városunk múzeumában nem részesülnek a látogatók részéről a megérdemlett figyelemben."
Ha látogatók nem is ostromolták a régiségtárat, a Lyceumi Értesítő éves adatai alapján azért növekedett az adományozott tárgyak száma. Az 1872/73-ban számolt 1449 érem és 356 régiség egy év alatt 91 érmével és 16 egyéb régiséggel gyarapodott. Igazi, méltán állíthatjuk: országos jelentőségét azonban 1874-ben érte el, amikor egyesítették Révész György régiséggyűjteményével.
Wicker Erika

Legújabb cikkek
- Történész munkatársat keresünk
- Néprjazos munkatársat keresünk
- Múzeumok Éjszakája
- Felfedező Múzeumi Tábor
- Ünnepi nyitvatartás
- MÚZEUMŐR - 65 év 130 könyv. Gyűjteményes kiállítás az elmúlt évek legjelentősebb műtárgyaiból és múzeumi könyveiből
- Talpra magyar! című album megjelentetése
- Aradi vértanúk időszaki kiállítás és hozzá kapcsolódó katalógus megjelentetése
- Glatz Oszkár portréfestészete és Pirtói képeskönyv művészettörténeti-történeti könyv, könyvbemutató megvalósítása
- "Halas a hatalmas" Kiskunhalasi határjelek és Mozaikok a nagybányai festészet történetéhez című kötetek bemutatója
Legolvasottabb
- Leletbejelentés
- "Halas a hatalmas" Kiskunhalasi határjelek és Mozaikok a nagybányai festészet történetéhez című kötetek bemutatója
- A Német Buhin szélmalom tervrajzai
- 1870 - 1902
- 05
- Látogatói információk
- Foglalkozások óvodásoknak
- 07
- A Thorma János Múzeum Baráti Körének Hírlevele 57. 2015. december 3. (XVI/4.)
- Foglalkozások általános iskolásoknak