Menü bezárása
Asztali nézet
Váltás az akadálymentes honlapra  2024. március 28. | Ma Gedeon és Johanna napja van.

A Thorma János Múzeum Baráti Körének Hírlevele 55. 2015. június 22. (XVI/2.)

A Thorma János Múzeum Baráti Körének Hírlevele 55.

2015. június 22. XVI. évfolyam 2. szám

2015. ÉVI NYÁRI PROGRAMJAINK

Július 1. (szerda) 17 óra

HÁBORÚ ÉS BÉKE. Az első világháború emlékezete – Élet a frontokon. Jánoshalmi és halasi szódásüvegek című kiállítások megnyitója

Thorma János Múzeum

Július 3. (péntek) 17 óra

Bodor Miklós: A Kiskunság színei című kiállítás megnyitója

Berki Galéria

PROGRAMELŐZETES

2015. október 3-án kirándulást szervezünk Bugacra, a felsőmonostori templom ásatásának helyszínére. Terveink szerint ott Rosta Szabolcs ásatásvezető régész, kecskeméti múzeumigazgató vezetésével megtekintjük a feltárást. Ezt követően a bugaci Karikás Csárdában közösen megebédelünk, majd ellátogatunk a Kiskunfélegyháza–Templomhalom, Emlékpark lelőhelyhez. 

A kirándulásra 1000 Ft foglaló befizetésével lehet jelentkezni 2015. augusztus 15-ig a múzeumban.

A már hagyományosnak számító múzeumbaráti vacsorát az idén november 6-án rendezzük meg. A vacsorára már most lehet jelentkezni, a részletes programot és a vacsora díját a következő számban fogjuk közölni.

MÚZEUMBARÁTI KIRÁNDULÁS

A jövő évi múzeumbaráti kirándulás 2016. május 28-án lesz. 

Tervezett program a következő: Cece – Csók István kiállítás; Felsőörs – román kori templom; Balácapuszta – római kori villa; Veszprém – kanonok ház, Gizella kápolna, Bakony Múzeum

A kirándulásra még van néhány szabad hely, a most jelentkezők 1000 Ft előleg befizetésével biztosíthatják helyüket. 

2015-BEN MEGJELENT KIADVÁNYOK

Nagy Czirok László: Lótartás a Kiskunságon című könyve a kiskunsági paraszti lótartást mutatja be 16 fejezetben. Ezekből megismerhető a lovak gondozása, szaporítása, nevelése, felhasználása, betegségei, a pásztorépít-mények, valamint a lovak leírása nemük, fajtájuk, koruk, termetük stb. szerint. A 140 képpel illusztrált, adatgazdag, ízes nyelven megírt néprajzi ismertető kötet 2800 Ft-ért megvásárolható a múzeumban.

Halasi Múzeum 4. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 140. évfordulójára című kötet a múzeum ötévente megjelenő sorozatának legújabb példánya. A kiadványban Kiskunhalas és környéke (Jánoshal-mától Kiskunmajsáig) legújabb régészeti, történeti, néprajzi, művészeti kutatási eredményei kerültek bemutatásra a szakemberek és az érdeklődő közönség számára. A tanulmánykötetben 25 szerző 32 új tanulmánya látott napvilágot. Változatos témákról születtek az írások. Egymást követik a bronzkori, középkori, antropológiai írások a régmúltról. A közelebbi évszázadokból megismerhetjük az őrhalmok szerepét, a szégyenköveket, határjeleket, útmenti kereszteket, a környék viseletét, Szilády Áron életéről újabb részleteket, továbbá a halasi közjegyzőket, az iparos dalárdát, az ipari szövetkezeteket, a strandfürdő építését, a művelődési ház történetét és az elmúlt évek helytörténeti bibliográfiáját stb. Az 552 oldalas kiadvány megvásárolható a múzeumban 2500 Ft-os áron.

Kovács Zita – Büki Barbara: Thorma János című kötet tartalmazza a Thorma életmű összes ismert alkotását. Az 542 tételből 220 nagy, színes reprodukció és 100 kis festmény fénykép látható a három nyelven írott kötetben. Ez érdekes olvasmány, művészi élmény és kiváló ajándék lehetőség. Az albumot 4500 Ft-os áron lehet a múzeumban megvásárolni.

BESZÁMOLÓ A THORMA JÁNOS KÖNYV BEMUTATÓIRÓL

Ez év májusában jelent meg Kovács Zita és Büki Barbara: Thorma János című könyve. Az albumot eddig több, Thorma János életéhez köthető helyszínen mutattuk be: 

Kiskunhalas – Thorma János Múzeum 2015. május 15.,

München –Künstlerhaus 2015. május 22., 

Budapest – Petőfi Irodalmi Múzeum 2015. június 10. 

Terveink szerint 2015-2016 folyamán további városokba is szervezünk Thorma-könyvbemutatókat: július 13-án Nagybánya, július 14-én Kolozsvár és későbbi időpontokban Marosvásárhely, Jászberény, Kecskemét, Szeged, Pécs. 

HÍREK

A Berki Galéria homlokzatát a nyáron kifestjük. A keleti homlokzatra Berki Viola egyik grafikájából óriás festmény készül. A nyugati homlokzaton Berki Viola és Diószegi Balázs néhány festménye lesz látható nagy reprodukciók segítségével. Az avatás tervezett időpontja 2015. szeptember.

A Bay-féle adománynak köszönhetően 2016 végén a múzeumban nyílik meg az az állandó kiállítás, amely méltó színteret ad a nagybányai művésztelepet bemutató legnagyobb magyarországi kiállításnak. A tárlat-ban kiemelt helyet foglalnak majd el Thorma alkotásai. Ezzel kapcsolatos eredmény, hogy Dóka József építész elkészítette az engedély tervet és az illetékes hatóság kiadta az építési engedélyt.

NYITVA TARTÁS ÉS JELENLEGI KIÁLLÍTÁSOK

Thorma János Múzeum

Állandó kiállítások: Kincsek a homokban. Híres régészeti leletek Kiskunhalas környékéről; Halas, a kiskun mezőváros; Kiskunsági népművészet, Thorma János festményei; Magyarországi pénzek, kiskunhalasi érmek, jelvények.

Időszaki kiállítás: HÁBORÚ ÉS BÉKE. Az első világháború emlékezete – Élet a frontokon. Jánoshalmi és halasi szódásüvegek. A kiállítások megtekinthetők 2015. július 1. és szeptember 12. között.

Múzeumpedagógiai kínálat: óvodásoknak: múzeumi séta, Bútorfestő kistanoncok és Kerámiatervező kistanoncok foglalkozás; alsó- és felső tagozatosoknak: Ifjú régész, Kis történész, Festőiskola, Bútortervezés rejtelmei, Szimbólumok a népi tárgyakon elnevezésű foglalkozások; „Játszd újra!” vetélkedő, „Kisinasok kerestetnek” napközis foglalkozás; középiskolásoknak: Dualizmus kori magyar társadalom a népművészeti tárgyakon. (További információ a múzeumban.) 

A látogatók kényelmét fejhallgatós tárlatvezetési rendszer, érintőképernyős számítógépes program és múzeumbolt szolgálja. A múzeum akadálymentesen megközelíthető. Nyitva tartás: 2015. március 1. – 2015. november 30-ig hétfő 8-16 óra, kedd-szombat 9-17 óra.

Berki Galéria

Állandó kiállítás: Berki Viola és Diószegi Balázs festőművészek kiállítása. 

Időszaki kiállítás: Bodor Miklós: A Kiskunság színei című kiállítás, mely megtekinthető 2015. július 3. és október 9. között. Nyitva tartás: szerda-péntek 13-16 óra. Látogatható még ünnepnapokon és a múzeum nyitvatartási idejében előzetes bejelentkezéssel.

Ismerje meg Ön is Kiskunhalas magával ragadó történetét, a kezdetektől napjainkig!

Az öt kötetből álló sorozat megvásárolható a Thorma János Múzeumban, továbbá már ingyenesen, elektronikus formátumban is elérhető.

A kötetek letöltése

Thorma János Múzeum

6400 Kiskunhalas, Köztársaság utca 2.
Telefon: +36-77/422-864
E-mail: info@thormajanosmuzeum.hu

Nyitva tartás:

keddtől vasárnapig: 9 - 17 óráig

Bővebb információk

Látogasson meg bennünket és tekintse meg Ön is Magyarország legnagyobb nagybányai művészeti kiállítását!

A szemet gyönyörködtető élmények mellett három nyelven hangos tárlatvezetés és a kisebbeket interaktív játékok is várják múzeumunkban.

Érdekel, szeretnék többet megtudni!